A napok gyorsan teltek, Jamy erősen gondolkozott azon, hogy elküldi Napot szabadságra, hogy nohor-máhá-lihi-sahan kialudhassa magát, ami azért Jamy esetében sohasem volt könnyű, sem emberként, sem dzsinként.
Joe teljesen fel volt pörögve a tanítványától, a kézikönyv írástól, Nap tanácsaitól, most is sokat éjszakázott, de már közel sem volt annyira gyűrött, mint régebben. Mintha kicsit meg is fiatalodott volna.
A kérvények adminisztrálását teljesen Jamyre bízta, ő pedig a kéréseket teljesítette.
Jamy boldogult, ha nem akkor is boldogult, ha egymásnak ellentmondó kérvényeket látott, azokat egyből semlegesnek tekintette, ha hasonlóakat akkor azokat egynek vette, az ismétlődőket már megoldottnak, így Joenak is kevesebb munkája volt. Néha érkeztek a kérelmek mellett panaszlevelek is korábbi kérelmezőktől, ezeket Jamy félretette, mint nem kérelmeket. Saját rendszer alakított ki, és úgy nézett ki, boldogul.
- Haladni kell a korral - mondogatta gyakran Nap, egészen addig ismételgetve, amíg ki nem kérdezgették az új dolgok felől.
Néha csak pislogtak, amikor Nap mesélt az újfajta dzsinekről, akik az emberek körében élnek, különféle, vagy inkább azonos dolgokat teljesítve, és úgy döntöttek, ők is beszereznek ezekből párat segítségnek.