Piciny kis madárka

Egyszer volt.
Hol nem volt?
Az Üveghegyen túl nem volt, mert piciny kis madárka világát hatalmasnak látta, és azt hitte mindet bejárta.
Furcsa szerzet...és amit szerzett az Fili Müller daloskönyve.
Lapozgatta, kopogtatta, nézegette, majdnem meg is ette, de nagyon nem értette.
Fili Müller, a híres neves fülemüle Fredrick von Fétóben első és köztudottan most már a legtehetségesebb dalosmadara, aki az Üvegsztár  versenyén első díjat nyert, úgy kivágva a magas C-t, hogy az üvegdíj eltörött és ezért neki ajándékozták. Ezt a helyi üvegtáblán sokáig mázolták és fényezték, de a díj vitathatatlanul az övé lett, minek után Fili Müller neve örökké emlékezetes marad. Arra már nem akartak időt pazarolni, hogy üvegbe is gravírozzák, mivel a következő koncerten amúgy is ripityára törne.
És Fili Müller koncertezett. Megállíthatatlanul.
Koncertjei elviselhetetlenek voltak, ezért a koncertjegyeket különféle füldugókkal együtt árulták. Fellendült a füldugó piac, ezzel együtt a gazdaság is, és így sok füldugógyár igazgató támogatta és menedzselte Filit. Azt senki se tehette meg, hogy kihagyja egy koncertjét, erről a katasztrófa védelmiek gondoskodtak. Szükség volt a Filit túlharsogó őrjöngésre, nehogy az Üveghegy megrepedjen.
Piciny kis madárka most pedig e koncertfüzet kottáját majdnem megrágta.

A napok gyorsan teltek, Jamy erősen gondolkozott azon, hogy elküldi Napot szabadságra, hogy nohor-máhá-lihi-sahan kialudhassa magát, ami azért Jamy esetében sohasem volt könnyű, sem emberként, sem dzsinként.
Joe teljesen fel volt pörögve a tanítványától, a kézikönyv írástól, Nap tanácsaitól, most is sokat éjszakázott, de már közel sem volt annyira gyűrött, mint régebben. Mintha kicsit meg is fiatalodott volna.
A kérvények adminisztrálását teljesen Jamyre bízta, ő pedig a kéréseket teljesítette.
Jamy boldogult, ha nem akkor is boldogult, ha egymásnak ellentmondó kérvényeket látott, azokat egyből semlegesnek tekintette, ha hasonlóakat akkor azokat egynek vette, az ismétlődőket már megoldottnak, így Joenak is kevesebb munkája volt. Néha érkeztek a kérelmek mellett panaszlevelek is korábbi kérelmezőktől, ezeket Jamy félretette, mint nem kérelmeket. Saját rendszer alakított ki, és úgy nézett ki, boldogul.
- Haladni kell a korral - mondogatta gyakran Nap, egészen addig ismételgetve, amíg ki nem kérdezgették az új dolgok felől.
Néha csak pislogtak, amikor Nap mesélt az újfajta dzsinekről, akik az emberek körében élnek, különféle, vagy inkább azonos dolgokat teljesítve, és úgy döntöttek, ők is beszereznek ezekből párat segítségnek.

A dzsinség lényege dzsinekről dzsinekre szállt, amióta csak világ a világ. Mert amióta csak világ a világ azóta léteznek kívánságok, és amióta kívánságok léteznek azóta dzsinek is vannak akik a kívánságokat teljesítik.
Ellenben ez a tudomány mindeddig lámpásról lámpásra szállt és még senki sem jegyezte le, és senki sem kezdte el elmagyarázni egy teljesen kívülállónak. Dzsinek kézikönyve mint ilyen eddig nem létezett. Mondom eddig, mert Joe mostantól, minden tiltakozása és belső ösztöne ellenére kézikönyvet próbált összeállítani Jamynek. A kimondott szó ehhez Jamynek kevés volt, ép úgy mint a memória, így muszáj volt leírni a dolgokat.
Jamy pedig, most hogy szakmát váltott és megbarátkozott ezzel a gondolattal, hogy mostantól ő dzsin segéd lett, minden lelkesedését amit eddig álláskeresésre fordított most dzsinségének kialakulására fordította. Ezt még Joenak is muszáj volt elismernie, hogy Jamy lelkes, néha túlságosan is az.
Nap is lelkes volt, és gyakran segített nekik "jó tanáccsal", azzal sem törődve, hogy Üreg Ürge dolga így megsokszorozódott.
...

Ha valaki úgy éli le életének egy jó részét, hogy szent meggyőződésévé vált, hogy a cápa a flamingóhoz hasonló kecses madárfajta, ami fészket rak és repdes is, az  hevesen vitatkozva tiltakozik, amikor feltárják neki a cápák valódi mibenlétét, és iszonyú arcot vág  az egészhez. Ez az arc hasonló ahhoz az archoz leginkább, amilyent Jamy vágott amikor Joe kiokosította az álláskeresés lényegéről és miértjéről.
- Ezt nem hiszem el!!! Mondd, tisztábban vagy te azzan, hogy most egy világ omlott össze bennem mindazzal amit mondtál???
Joeban is egy világ omlott össze, ha valaha gondolta volna, hogy segédet vesz fel maga mellé, azt közel sem olyannak képzelte el, mint Jamyt.
De hát mit lehet tenni, az élet néha furcsa dolgokra képes, és most így alakult. Majd Jamy is alakul, ha nem is embert de majd dzsint farag belőle. Ha sikerrel jár akkor akár  egy közepes minőségű dzsin is lehet Jamyből.

Joe amikor meglátta Jamyt amint rendíthetetlenül kifulladva és házromboló sebességgel rohan felé, köszönést is elfelejtve ráordított, hogy:
- Hééé te, mit keresel itt?
- Állást - vágta rá Jamy vígan és büszkén a választ, hogy végre eldicsekedhet a szakmájával, s közben cipősarkat koptató füstöléssel igyekezett fékezni Joe előtt.
Joe megsodorta szakállát, utóbbi időben, ahogy gondjai sokasodtak ezt már olyan rutinnal tette, hogy szakálla már félig meddig rasztásodni kezdett.
- Hmm, állást, és milyen állást keresel?
- Álláskereső vagyok - Jamy újból elcsodálkozott egyes emberek szakmai irányú tájékozatlanságán.
Joe pedig, önmagában leszögezte, hogy a kölyök nem túl gyors felfogású, de talán azért egy próbaidőt adhat neki és utána dönthet. Nap úgyis annyit rágta már a fülét.
Jamynek így kezdődött élete első állásinterjúra anélkül, hogy tudott volna róla, Joenak pedig így kezdődött el vállalkozásának terjeszkedése, és első alkalmazottjának meginterjúvolása, anélkül, hogy előre is felkészült volna rá.
Később nagyon sok idő után erre a napra mindketten mint életük fontos eseményére emlékeznek majd vissza, de addig még nagyon sok víz folyik le Üreg Ürge csatornájában, és ők még nagyon sokat veszekednek egymással és dolgoznak együtt, olyan sokat, amennyi idő ahhoz szükségeltetik, hogy a rossz emlékek is megszépüljenek.

Jamy és Joe találkozása nem volt mindennapi. A mindennapi fogalom amúgy az Üveghegy lakói számára majdhogynem ismeretlen. Nap végül addig próbálkozott, ügyködött, addig idegelte és hergelte Jamyt amíg sokszori kergetőzés után végül sikerült elcsalnia egészen Joe házához.
Jamy addigra egy kicsit már tapasztaltabb lett a világ dolgaiban, sokat látott-hallott Nap kergetése közben, és megfogant benne a gondolat, hogy a világ rendje azt kívánja hogy mindenkinek legyen egy szakmája, lehet ő akár jokeres, akár segéd, akár csodatévő sámán, de mindennek kell nevet adni. Az ő szakmájához végül az álláskereső nevet választotta. Ez illett rá a legjobban. Ez az a szakma, amikor az ember még nem begyepesedett hanem nyitott az új dolgokra és kedvszegetlenül próbálja magát új területeken is kipróbálni.
Nap célozgatásai, hogy ez nem igazi szakma egyenlőre még leperegtek róla. Ő a maga módján próbált kikupálódni: nekiállt megírni élete történetét egy önéletrajz formájában, szakmai tapasztalatokba sűrített minden látott és hallott dolgot. Hirdetéseket adott fel, plakátokat gyártott, marketing dömpinget szervezett önmagának. Képzeletbeli állásinterjúkon vett részt, majd később újságokat is szerzett és szövegkihúzóval mindenféle geometrikus formákat rajzolt rájuk.
Saját elgondolása szerint ezek valami mágikus rúnák lehetnek és valamely varázslás része, aminek a lényegét még nem értette, de ez őt csöppet sem zavarta.
Fáradhatatlan volt, tele lelkesedéssel.
Amikor egyszer Nap rákérdezett van-e már valami hír vagy kapott-e már választ a hírdetéseire, Jamy erősen elgondolkozott azon, hogy Nap túlhajthatta magát, vagy csak a sérója zselézése közben sikerült önmagát megszúrnia és ezáltal önnapszúrást elkövetnie, és azért tesz fel ilyen se füle se farka kérdéseket.
Nem volt türelme elmagyaráznia, hogy ezt önmagának csinálja, ez saját vállalkozás, amihez másoknak semmi közük, és eddig még senkinek sem volt türelme elmagyarázni Jamynek az álláskeresés lényegét, amíg Joeval össze nem hozta a Sors, jobban mondva Nap, aki inkognítóban ép a Sorsot próbálta meg helyetesíteni.